Idén leszek 40 éves....és ez a 4. év 4. alkalom, hogy nekifutunk a 3. babaprojektnek. Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy hátha mások is járnak hasonló cipőben-konkrétan tudok is ilyenről-, és egymás tapasztalataiból tudunk tanulni.

Komolyan mondom, 3. gyereket a legnehezebb összehozni.:) Legalábbis nekünk. A párommal 10 éve ismerkedtünk meg, azonnal egy hullámhosszon voltunk és vagyunk is még a mai napig is, jól működött közöttünk a kémia, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a megismerkedésünk után bő másfél évvel már pozitív volt az első tesztem. 2007. júniusában döntöttük el, hogy lesz nekünk babánk és 2008. január 5-én már + is volt a teszt. Nagyon szép terhesség volt vagy mondhatjuk áldott állapotnak is, eltekintve néhány erős hangulatingadozástól. Szeptember 8-án császárral- mert nem fordult meg-megszületett Bence. Mintagyerek. Tudta az összes tankönyvet. Büszke voltam rá. Mondtam, ha ilyen a terhesség és a gyereknevelés akkor én minimum ötöt szülök!:)

2011. júniusában gondoltunk egyet és mondtuk, jöhet a második. Szerintem mire kimondtam, már terhes is lettem.:) Augusztus 17-én + volt a teszt. Na itt már volt fekete leves! 20 hétig magnéziumon éltem mert állandóan görcsölgettem, aztán folyton a hólyagomon taposott, majd mikor 33 hetesen megfordult akkor meg fejelgette a hólyagomat. Állandóan pisilni jártam, úgy mentem mint aki beszart. Igazi kellemetlen terhesség volt és akkor ott dühömben, mérgemben , isten tudja mimben azt mondtam: "Soha többet nem akarok terhes lenni!" Ma már tudom, a kiejett szavaknak súlyuk van... Ráadásul a kiírt időpontnál hamarabb döngette a kapukat 2 héttel, és így 2012. április 10-én egy nagyon hideg éjszaka-tudom, mert elfagyott a barackfa virága-megszülett Emili, szintén császárral. Nem volt mintagyerek. Nem tudta a könyvet, hasfájós volt, nem szopizott, ipari fejőgéppel-amit béreltem-fejtem neki 6 hónapos koráig az anyatejet. Siralmas 12 hónap volt. Aztán szépen beállt ő is a sorba, az életünk megint olyan volt mint annak előtte.

Nr.1.

2013-ban derült ki, hogy a munkahelyemen gebasz van, mindenki elmegy akivel addig dolgoztam. Gondoltuk, itt a lehetőség, jöhet a 3. baba. Ez volt júliusban. Októberben már + is volt a teszt. Nagyon boldogok voltunk. Ez egészen odáig tartott, amíg el nem mentem a dokihoz. Mondtam nagy büszkén, + a tesztem, terhes vagyok! Megnézett uh-on, de sokáig csendben volt. Én néztem ugyan a monitort, de nem láttam semmi furát. Akkor azt mondta, hogy még csak egy petezsákot lát, menjek vissza 2 hét múlva, addigra tuti látni kell majd a szívét. Nem ijedtem meg különösképpen, mert amikor Emivel először elmentem a dokihoz, akkor is csak petezsák volt, később pedig volt szívhang is. 2 hét múlva azonban összeomlottam. Nem látott még mindig semmit sem. Dg.: missed ab. November végén megcsinálták a műszeres befejezést. Magam alatt voltam én is és a párom is. Ott voltak a kérdések, a miértek, az előzmények...Hallottam esetekről, amikor spontán vetélés van, meg elhalt magzat, meg horrorsztorik, de azt gondoltam, hogy velem ez sohasem történhet meg. Az orvosom csak annyit tudott mondani, hogy ez előfordul, meg a természet megoldotta, meg beteg baba ésatöbbi. További kivizsgálás nem történt, és én sem gyanakodtam.

Nr.2.

2014. februárjában elmentem az egyik legjobb talpreflexológushoz, aki már sok nőnek segített, hogy áldott állapotba kerüljenek. Az első alkalommal az állapotfelmérésnél gyakorlatilag a talpamból kiolvasott mindent még azt is, hogy mit ettem az azt megelőző napokban. Mondta, hogy menjek el nézessem meg a TSH-mat, mert nem olyan jó. Mondta mit egyek-igyak, és kb. 3 hónap kell, hogy újra próbálkozhatunk. Hetente jártam hozzá, nagyon jó barátságba kerültünk. Közben teltek a hetek és én májusban felhívtam a dokimat, hogy csináltassunk már egy hormon-profilt. Nagy nehezen beadta a derekát, kiírta nekem. A TSH-m borzalmas volt, majdnem 6-os. Megvolt a 21.napi progeszteron is, majd kiderült, terhes vagyok. Nehéz bevallani magamnak is, de semmit sem sejtettem. Pedig a TSH már árulkodó volt. A szomorú az, hogy ez a dokimnak se tűnt fel különösképpen, ő inkább a kicsit alacsonyabb progeszteron miatt aggódott, így felírta az Utrogestant. Megindult a kálvária, hetente jártam vérvételre Hcg-t nézni, ami ugye emelkedik ha terhes az ember lánya. Közeben láttunk petezsákot is. De a TSH-mal még mindig senki se foglalkozott. A 6. hét környékén végre megláttuk a szívét. Nagyon boldog voltam, bár egy kicsit aggódtam is. A dokim azt mondta, hogy akkor ő most elmegy nyaralni, 3 hét múlva vár vissza. Bíztam benne, hisz évek óta hozzá jártam, 2 gyereket nála szültem. 3 hét múlva...missed ab. Felszívódott...Ismét műszeres befejezés. Újabb összeomlás. Tervek, gondolatok. Otthon a gyerekek, nem láthatják rajtam, hogy baj van. Szóval nem volt könnyű. A kontrollon a dokim mondta, hogy akkor most már messzebbről futunk neki. Köszi...Kezembe vettem az irányítást és magam kerestem meg a bajt. Elmentem egy endokrinológushoz, aki hypothyreosist állapított meg vagyis alul működik a pajzsmirigyem és ez okozhat bizony vetélést. Kaptam gyógyszert, és havonta kontroll, hogy milyen hatás van, kell-e emelni a dózison. Ma már más az endokrinológusom és 100 mikrogramm Euthyroxot szedek, de a mai napig nem áll be rendesen. Endokrinológust pedig azért váltottam, mert egy magán helyen azt gondolom, hogy nem korrekt, hogy másfél -2 órát várakoztatnak úgy, hogy időpontra megyek és nem kevés pénzt fizetek ki. A doktornővel nem volt semmi bajom, ma is bárkinek jó szívvel ajánlanám.

Nr.3.

2015. januárjában mondta a dokim, hogy akkor Clostilbegyt és ez majd megregulázza a progeszteronomat. Nem tudom hol csúsztunk el, hogy nem figyelt rám a doki, de a lényeg az, hogy mivel a ciklusom még nem állt be rendesen, és ő erre nem annyira figyelt, a progszteront a 21. napon vettük le és így érthetően szar volt. A ciklusom akkor hosszabb volt mint 28 nap, így a progeszteront a menstruáció első napjától visszafelé számolva 7-et kell levenni. Mi hamarabb vettük le így alacsonyabb lett. Akkor azt mondta, ő leveszi rólam a kezét, ő ehhez nem ért annyira, menjek egy meddőségi központba. Köszi2.....Elmentem máshoz, mert a Kaáli Intézetbe csak vmikor áprilisban lett volna időpont én meg nem akartam várni. Ez se volt jó ötlet-ma már tudom. Mindenféle kivizsgálás nélkül, Clostilbegyt, nézegettük a tüszőket. Áprilisban már akkora tüszőim voltak, hogy majd meggörnyedtem tőlük. Gondoltam ha most nem sikerül akkor soha. Nem sikerült. Nem voltam szomorú, tele voltam tervekkel, új munkahelyet kerestem, jó lesz az nekem. A Jóisten biztos nem akarja, hogy legyen még 1 babánk. Elfogadtam. Elmentem állásinterjúra, szimpatikusak voltunk egymásnak, de volt gondolkodási időm. És akkor kiderült: terhes vagyok. Csak úgy a semmibe. Peteérési időn kívül voltunk együtt, hisz már elfogadtuk, hogy a nem az nem. Ott álltam egy + teszttel a kezemben és egy lehetséges új munkahellyel. De az élet megold mindent mert meg van az írva. Ez is csak egy petezsák volt pedig szándékosan a 7.héten mentem a dokihoz először. Nem volt ott semmi csak a petezsák. Újabb műszeres befejezés.

És most a tapasztalatok. Mindegy az, hogy állami vagy magán, azt a dokit kell megkeresni aki ehhez a legjobban ért. Habituális vetélő vagyok. 2 gyerek után. A régi dokimon és aztán a másik dokin is éreztem azt, hogy nem is nagyon akarnak segíteni. Te egy problémás eset vagy, van már 2 gyereked mi a szart akarsz? Van akinek egy sincs. Lehet. De engem ez nem érdekel. Én azt a harmadikat pont annyira szeretném mint más azt az elsőt. Nem utolsó sorban pedig az, hogy vetélek, az azt jelenti, hogy van valami baj a szervezetemmel. Lehet egy thrombus, ami a kialakuló méhlepényt zárja el, így az embryó vagy ki se fejlődik vagy felszívódik. És ez csak egy lehetőség a sok közül.

Ma 2016. február 20-án ott tartunk, hogy megvan az orvos aki elindít engem egy hosszú úton, megvannak a vizsgálatok amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy újból nekifussunk egy újabb lehetőségnek. Jórészt sok pénz, jórészt megoldható OEP-el, de nem érdekel minket, tudni akarjuk a vetélések okait. Ha minden jól megy, az év második felére talán lesz egy zöld zászlónk és talán jövőre egy babánk...